„Amikor 10 évesen megismertem a biológus szót, akkor eldöntöttem, hogy biológus leszek.”

Merkl Ottó a Magyar Természettudományi Múzeumban dolgozott. Biológia szakos gimnáziumban tanult, majd utána az ELTE-re jelentkezett, ahova felvételi nélkül felvették, mert megnyert egy országos biológia versenyt. Először még biokémiával szeretett volna foglalkozni, majd saját elhatározásból inkább rovarász lett.

A nagyszülei Kiskunságban laktak, egy tanyán, ahol a nyarakat töltötte. A nagybátyja, aki elhagyta az országot, ott hagyta a botanikai és zoológiai könyveit a tanyán. Éjjel petróleumlámpa mellett, ezeket olvasta, nappal meg a mocsarakat és erdőket járta, ahol mindent megfogott és meghatározott, amit csak lehetett, de akkor még nem gondolta, hogy ebből fog megélni.

Aki bogarászik és rovarokat gyűjt, az egy idő után betéved a Magyar Természettudományi Múzeumba, ez vele is megtörtént. Ekkor találkozott a múzeum vezérigazgatójával, akivel félszavakból megértették egymást, és hamar kiderült számára, hogy neki itt a helye. Egész életében a Magyar Természettudományi Múzeumban dolgozott, már régóta a bogárgyűjtemény vezetőjeként. Ez a legnagyobb gyűjtemény a múzeumban, itt több mint 3 millió példány van.

Az utóbbi években a múzeumban a temérdek adminisztratív munkát látja el, de ez régebben más volt. Rengeteget jártak (Magyarországon kívülre is) gyűjtő - és tanulmányutakra. Az onnan beáramló anyagot kellett feldolgozni, amely azt jelenti, hogy a hatalmas mennyiségű beáramlott bogarat meg kell határozni és ki kell deríteni, hogy vannak-e új fajok, és vannak, mert:

Aki úgy megy el a trópusokra, hogy nem hoz haza új fajokat, az ne is menjen el.

Az 1990-es években többen dolgoztak ott és sokkal szabadabban lehetett gyűjteni. Akkor még egyszerűbb volt; fogták a gyűjtőcuccot, leszálltak valahol a világ bármely részén és megfogták, ami eléjük került. Ma már nagyon szigorú természetvédelmi törvények vannak, ami akár börtönbüntetésig is fajulhat, így csak engedélykérések és a helyi szervezetek együttműködésével mehetnek bárhova.

Ha az ember egy új fajt akar leírni, azt csak úgy tudja megtenni, hogy az összes többit ismeri.

Ami felettébb fontos és ami Őt kiemelkedővé tette a szakmában az a memória. Irgalmatlan mennyiségű latin nevet kell tudni, hiszen ő a bogarakat a latin nevén ismeri. Fontos még a monotóniatűrés és elemzőkésség is. A munkának a legnagyobb hátránya, hogy ebből nem lehet megélni. Ezért is lektorált és fordított még a szabad idejében. Persze a közönségkapcsolattal nem volt probléma mert a múzeumi munkának nagy része az interjú adás, cikk és könyv írás. A munka fele tudomány a másik fele meg ismeretterjesztés.

2 héttel az interjú elkészítése után ért a megrendítő hír, hogy Merkl Ottó elhunyt. Ez az egyik utolsó interjú, amely vele készült.

Még egy pár számomra kedves idézet az interjúból:

Én azt csináltam évtizedeken keresztül, amit szerettem.

Olyan ember, hogy biológus olyan nincsen. Én egy múzeumban dolgozom rovarászként, így egy világegyetem választ el mondjuk egy biokémikustól. Kábé annyi közöm van hozzájuk, mint egy pékhez.

10 éves korában teljesen ösztönösen foglalkozik azzal az ember, ami érdekli.”

Úgy gondolom, hogy ez a világ legjobb helye, és az Isten is ideteremtett engem.