Szabó Roni Oszkár vagyok, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanulója. Ebben az évben egy szabadon választott projektet adtak ki nekünk, amellyel egy évet dolgozhattunk. Én azt választottam projektemnek, hogy biológiával foglalkozó emberek interjúzásával ismerem meg jobban ezt a széles természettudományi ágat, amely engem különösen érdekel. 11 érdekes emberrel készítettem interjút az év során, ezekben szó esett a gyerekkorukról, életpályájukról, motivációikról és még sok más dologról, ami engem és más a diákokat érdekelhet, és segíthet a biológia szélesebb körű megismerésében és megszeretésében.
Immunulógus
Harcok, cselek, ellentámadások; az immunológia olyan, mint egy akciófilm.
Mikrobiológus, tanár
Úgy kell megismerni a tulajdonságaikat, hogy közben nem is látjuk őket.
Neurobiológus
A kutatásban a tudás a legnagyobb jutalom.
Etológus
A kutatómunka hasonlóan a művészetekhez, az emberiség luxusa.
Rovarász
Aki úgy megy el a trópusokra, hogy nem hoz haza új fajokat, az ne is menjen el.
Gyógyszerfejlesztő
Én ugyanúgy álltam a biológiával, mint Te most, csak fogalmam nem volt, hogy mit kezdjek vele.
Geofizikus
Mindig ad egy kellemes változatosságot, amikor nem csak tudni kell valamit, hanem azt alkalmazni is.
Antropológus, tanár
Hoppáré, ennek van feje, pedig nem is kéne, hogy legyen.
Állatorvos, kutató
Kutatni és kutatással foglalkozni az egyik legőszintébb dolog.
Sportpszichológus
Talán ma már nincs az a nézet, hogy a hülyék mennek pszichológushoz.
Tanár
Őszi, téli, tavaszi és nyári szünet: álom.
Az interjúkból is kiderül, hogy akik a biológia iránt érdeklődnek és itthon szeretnének tovább tanulni, ez egyik legjobb választásnak az ELTE Természettudományi Kara bizonyosul. Az interjúzott alanyok többsége ezen az egyetemen végzett, van, akit egészen máig magával ragadott az ELTE, csak most már tanárként van jelen az intézményben. „Ha Magyarország, akkor ELTE.”
Nemcsak az ELTE, hanem az AKG is az itthon tanulás egyik legjobb választása. Ezzel a projekttel is rávezeti a tanulóit az előre gondolkozás/tervezés fontosságára, ezért is lett a weblap neve Proaktév, amely a pro aktivitás és éves projekt szójátékából származik.
Az interjúzottak közül, akik kutatóként dolgoznak egytől-egyig imádják szakterületüket, de a kutatói pályának is megvannak a maga jellemhibái. A folyamatos pályázat beadások létbizonytalanságot és megállás nélküli bizonyítást eredményeznek. Egyre specifikusabbnak kell lenni a területeken, és ez követeli a precizitást és a rengeteg szakmai kritikát, amely elkedvetlenítheti az embert. Ennek ellenére az élmény, amelyet a kutatás és a munka eredményez elnyomja a negatívumokat és előre viszi őket a folyamatos fejlődés irányába.
Magyarország sok mindenben tér el a külföldi tapasztalatokhoz mérve. Mások az egyetemek, követelmények és legfőképp a felfogás. Sokkal öntudatosabbak, tisztában vannak, hogy mit akarnak és elérik a kitűzött céljaikat. A belföldi/külföldi oktatás és munka összehasonlítása a teljes cikkben tekinthető meg.